Na akkor ki az őslény?

Eseménydús hosszú hétvégén vagyunk túl. Mármár bűn lett volna nem elutazni, kikapcsolódni egy picit, egyrészről mert barátnőmmel, Diával 3 éve vagyunk együtt, és most volt évfordulónk :) ,  másrészről leadta a szakdolgozatát, ami miatt hetek óta nem pihent normálisan, harmadrészről a relatíve sok túlórás melózás és költözéses mizéria után én is örültem neki, hogy ha pár napig nem kell a világ dolgaival foglalkozni. :)

Már korábban lefoglaltunk egy szobát egy Miskolctapolcai fogadóban, a leutazáshoz pedig természetesen a kis Hondát választottuk, egyrészt, mert szeretjük, másrészt mert úgysem volt más autó kéznél. :) KeMának köszönhetően megtudtam, hogy a Pilisvörösvári bontóban szomorkodik egy fehér Jazz, gondoltam, pár alkatrészének szerzek egy kis örömet azzal, hogy tovább élhet a piros járgányban - így került az autóra egy új bal első lámpa, mert a régi már ázott és rohadt volt, egy új balos külső kilincs, amit még nem volt merszem kicserélni, és egy új balos tükör - ezúton is köszi az infót, KeMa!



Bíztam benne, hogy nem lesz vele semmi gond, habár indulás előtt pár nappal kezdett gyanússá válni, hogy Dia apukájától kapott, 6 éves, tavaly a családi Renault Méganeból kiszerelt és tartaléknak félretett akksi kezd meghalni, mert inditózásra nagyon gyengén reagált, lassan forgatott az önindító. Ez a feltételezés sajnos megdőlt akkor, amikor beletettem Edina másfél éves akkuját a kocsiba, és nem lett egyáltalán jobb a helyzet.

Eljött az utazás napja, nekem délelőtt még a suliban volt jelenésem, Diának még meg kellett tartania az utolsó gyakorlatát a szünet előtt, ezért megbeszéltük, hogy majd ha végeztem, elmegyek érte, és onnan rögtön megyünk tovább nyaralni délután.

Beülök reggel a Jazzbe, elfordítom a kulcsot....
... és nem történik semmi. A kontroll-lámpák ugyanúgy égnek, csak épp az autó nem indítózik.

Fordítom újra, piszkálom a kapcsolót, csapkodom a tetejét, nem történik semmi.

Ennek a fele sem tréfa.
Épp készülnék a Bükkbe, Aggtelekre, Miskolcra, Lillafüredre, és ott majd az évfordulónkat úgy ünnepeljük, hogy mindig be kell tolni a megbízhatóság mintapéldányának tartott japán autót? Na nem, azt nem lehet.

Villámátnézés, nem látszódik semmi, 9-kor dolgozatot írok, délután 2-kor indulnánk Borsodba, van egy órám 9-ig, hogy leadjam valakinek a kocsit, aki délutánig megcsinálja. 4 napos ünnep előtt...

Begurultam az első műhelybe, amiről a suli közelében tudtam: nem vállalnak autóvillamosságot. Köszi. Próbáld meg a szomszédban, hátha tudnak segíteni, itt vannak a telepen.

Átgurulok oda (közben persze végig jár a motor, nehogy be kelljen tolni, ha esetleg mégsem tudnak fogadni), mondják, hogy van délelőttre 4 műszaki vizsgájuk meg egy csomó szerelésük, de megnézik, hátha tudnak gyorsan segíteni.

Nem tudtak. De mondták, hogy nézzek át a telepen a gumishoz, szoktak egyszerűbb javításokat vállani, hátha.

Ők sem tudtak. Megnézték, hú, ehhez ők nem értenek, de van gazdagréten egy autóvillamosságis, felhívják, ha van hely, átmehetnék oda.
Felcsörögték, még a telefonban megkérdezték: emelni kell az autót az önindító levételéhez? - Nem, motortérből hozzáférhető. - Jó, akkor jöhetek, csak most az akna foglalt.

Átszáguldottam gazdagrétre, ránéztek az autóra:
- Hááát, itt kéne hagyni, fel kell újítani az önindítót valószínűleg.
- Jó. Mikor jöhetek érte?
- Olyan körülbelül délután 5-re.
- Öfff. Hümmm. Ccccc. Hááát....
- Miért, mikorra kéne az autó?
- 2kor terveztem indulni vele Miskolcra.
- Öfff. Hümmm. Ccccc. Hááát. Jó, megpróbáljuk addig megcsinálni.

3/4 12kor hívtak, hogy készen van, mehetek. Ezúton is nagy-nagy köszönet nekik, hogy így el tudtunk indulni időben. :) Szénkeféket cseréltek, megpucolták, és most hibátlanul üzemel. :)

Szóval délután lementünk Miskolctapolcára, csütörtökön megnéztük Lillafüredet és a diósgyőri várat, majd pénteken elindultunk Aggtelekre cseppkövet nézni.
És az első kereszteződésnél azt a cseppet sem elhanyagolható dolgot kellett felfedeznem, hogy az autó maradék féke megszűnt létezni. Megálltam, és megnéztem a fékfolyadékot: az egyik körben teljes üresség.

Sosem voltam előtte Aggteleken, de mivel azt sejtettem, hogy a cseppkövek barlangokban vannak, a barlangok meg hegyekben, a hegyekbe meg elég kacskaringós utak visznek fel, ezért jobbnak láttam keresni egy szerelőt, mintsem végig kézifékkel menjünk. Mint már írtam korábban, a fék eddig se volt valami acélos, de ez azért túlzás, hogy semmi ne legyen.

Az első szervízt zárva találtam, másodjára a Bárdi Autót sikerült megtalálni, ami szerencsére nyitva is volt. Bementem az üzletbe, megkérdeztem az egyik pénztárost, tudnak szerelőt ilyenkor 4 napos ünnep közepén...?
Mire a pénztáros rámutat a másik pénztárnál egy olajos kezeslábasban várakozó fickóra: - Ott van, tessék. Figyu, fékproblémájuk van, tudnál nekik segíteni? :)

Az úriember kézségesnek bizonyult, a parkolóban megnézte a fék környékét,megvakarta a fejét: van ugyan most melója otthon, de ha elmegyünk vele Felsőzsolcára, akkor csinál rajta valamit, hogy tudjunk valamennyire biztonságosan közlekedni.

Vettünk egy doboz fékfolyadékot, átautóztunk hozzá, majd munkához látott. Közben kedélyesen elbeszélgettünk, kiderült,ő egy veterán 500-as Trabit épít OT-ra, ha végeztünk a féklégtelenítéssel, megmutatja (megnéztük aztán, gyönyörű lesz, ha elkészül nyárra! :) )

Fel is lett töltve a fék, le is lett légtelenítve, és mivel nem csöpögött sehol, arra gyanakodott, hogy a főfékhenger nincs a helyzet magaslatán. Most jó lesz a fék egy darabig, de vigyázzunk, közlekedjünk vele úgy, mintha nem is lenne fék, a folyadékszintet meg ellenőrizzük folyamatosan. Grátiszként a hülyéskedő féklámpát is megcsinálta. :)

Megköszöntük neki a fáradozást, ráadásul a 2 órányi szivatás ellenére egy vasat se fogadott el :)

Azóta semmi gond nincs a fékkel, folyadék viszont egyáltalán nem hiányzik belőle, pedig azóta megjártuk aggtelket, és hazafelé menet Tapolcáról Répáshután át mentünk Egerbe a bükkön keresztül, ami felvet pár kérdést.
  1. Ha a főfékhenger volt a ludas, akkor miért nem vertem még bucira annak a felújítóműhelynek a tagjait, akik műszaki vizsgára felújították a főfékhengert?
  2. Ha a főfékhenger volt a ludas, akkor hogyhogy a rendes légtelenítés óta nem hiányzik fékfolyadék a rendszerből?
  3. Ha nem a főfékhenger a ludas, akkor hol folyt el a folyadék?
  4. Szóval ki volt az őslény?

Viszont azzal is szembesülnöm kellett, hogy én biztosan őslény vagyok, és nem ismerem a saját autómat.
 Említettem korábban, hogy ég folyamatosan a kézifék kontroll-lámpája.
Mióta viszont fel lett töltve a tartály folyadékkal, és le lett rendesen légtelenítve, már nem világít... Ahha, szóval ez fékfolyadék-szint kontroll-lámpa is. :)

Mentségemre legyen mondva, hogy egész idáig olyan autóim voltak, amiben nem volt ilyen kontroll lámpa, amit meg vezettem, és volt benne ilyen lámpa, abban meg sose világított. :)

A hétvége fejleménye még, hogy a jobb hátsó kerékben valószínűleg van egy lassú defekt, ettől függetlenül egy nagyon jó, élvezetes, pihentető hétvégén vagyunk túl, szép tájakon jártunk, és az autó se sodort a halálba. :)

Szép napot mindenkinek!




a bükkben Az avasi templom előtt Lapos jobb-hátsóval és Diával :) Ilyet szoktak Photoshoppal. Egyszínű táj, élénkszínű tárgy benne. Jó kis hegyi utak... :) eger hámori tó, még befagyva cseppkövek

Kommentek

BeZiL

Királyságos a gép.
Hol a bemutatok a főfékhengernek, kontroll-lámpának stb képek? :D

Hepp Ádám

Nahát, nahát! Pedig a fiatalabb fityóknak is szériatartozéka a fékolaj+kézifék közös izzós visszajelzője :D Ehh, a mámorí tó még így be van fagyva? Szép kör lehetett!

Karki

BeZiL #52783:
Izé. Egészen leszoktam már róla. :) de már nem ég semmi, már csak kézifékkel tudnám újragenerálni a kontrollámpát. :)

Hepp Ádám #52784:
Tudom, csak nekem sose volt fiatalabb fityóm ;)
A tó vasárnap már kezdett felengedni, de csütörtökön még teljesen be volt fagyva.

Tibee

Karki #52785:
/2 Nem támadt kedved Hummereset játszani? :D

Karki

Tibee #52786:
Sajnos ha akartam volna, se tudtam volna, csak ha ugratva érkezek a tóra,mert sima ráhajtási lehetőség nincs. :) De ha lesz Hummerem, kipróbálom. ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!