2010.12.10. Péntek

Belföldi híreink következnek.
8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett az a lengyel nő, akit tegnap este erőszakoltak meg durván Budapest XI. kerületében.

Az esetet szakértők bevonásával vizsgálják, a támadókat még nem sikerült elfogni.



(köznapibb nyelven, értelmezve a dolgokat:
Az utóbbi időben (újra) gyengélkedik a töltésem, és hogy ne kelljen minden reggel kitolnom a kocsit a kertből, segíts magadon és Isten is megsegít, illetve a szegény ember vízzel főz elve alapján az utcán parkolok, hogy a lejtős utcán simán be tudjak gurulni Dinával (meg mertem ezt tenni, mert az utcában az elmúlt 23 évben az egyetlen negatív hír, amiről tudomásom volt, egy autórádió lopás volt). Már megvan az új feszültségszabályzóm, de még nem volt módom kicserélni, de most már ha minden reggel be kell tolnom a kocsit, akkor is bent fogok parkolni az udvarban.

Nagy megkönnyebbülés volt megtapasztalni, hogy a horpadást kézzel ki tudtam egyengetni, de ha a lábnyom tulajdonosa a kezem közé kerül, háromnál kevesebb darabban nem marad, az biztos. )




a tettes kiütöttem alulról

Kommentek

obrotka gyula

:(:(

Tudod mennyire féltem én is ettõl?
Balázsén is átszaladtak anno és már akkor is beparáztam. De utálom az ilyen embereket. Az ilyet simán ráharaptatnám a padkára. :(

Bólogatós kutyákat meg sokáig rühelltem, de ugyanilyet vettem, mert hihetetlen aranyos a pofája. :)

Plósz Gyula

:) :)
nálunk hálistennek ez nem divat.
csak el ne szoljam magam.

Egér

A rohadás álljon az ilyen gyökérbe!!!
Sajnálom :(

Bálint Károly

meg kéne simogatni a buksiját. szívlapáttal.
féreg...

baz

obrotka gyula #48609:
Olyan Edward Nortonosan? :) :) :)

Karki:
Remelem neked a szelvedo felett nem maradtak pici horpadasok!
En becsaptam az ajtot es attol pattant vissza! :)

Karki

obrotka gyula #48609:
Ha nem tudtam volna kipattintani a horpadást, akkor lehet, hogy felmentem volna érdeklõdni az egy sarokra lévõ koleszba, hogy ugyan kik maradtak kinn csütörtök éjjel, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy onnan van a bûnös. Szokott lenni esténként nótázás meg jókedv, azt még tolerálom, de ha ily módon beneveztem volna egy tetõcserére, akkor jött volna a Bálint Karcsi féle mód. :)

Amúgy meg sosem volt semmilyen háziállatom az atkákon, a legyeken és a pókokon kívül, de a kutyust már kezdem megszokni.
Enni nem kér, és mindig helyesel a mondandómra. :)

http://www.comedycentral.hu/shows/susogos-mackok-uj-evad-2010/episodes/susogos-mackok-lajka/video/susogos-mackok-lajka-572059/

baz #48615:
A hátsó ablak felett van egyedül egy hely, ahol feljött a festék, de amiatt nem izgatom magamat, amúgy sem múzeumi az autó állapota. Más lett volna persze a fentebb említett esetben. :)

VadMacs

Kb a jó k*rva anyját az ilyennek, a delikvens fejét kellene ilyenre kitaposni.

obrotka gyula

baz #48615:
:) Asszem rá is keresek a vaterán a filmre, mert azt illik eredetiben tartani otthon. :)

Karki #48617:
Losiékkal szemben is van kolesz, ott borították az egyik lánynak a póckiját. Amíg ott parkoltam, addig volt egy fasza helyem, ahova csak én fértem be és a villanyoszlop miatt átfutni sem lehetett a kocsin, felborítani meg a terelõ oszlop miatt nem lehetett. Egyszer volt a kocsi mellett egy méterre egy hányás. :) :)

Törölt felhasználó

az ilyet én is szivesem elkapnám.

obrotka gyula #48609:
bologatos kutyából létezik a magyar útviszonyokhoz tervezett változat is azaz extraként mellékelnek hozzá egy "i love hungarian roads" matricát valamint egy nyakmerevitõt a kutyusra :D

obrotka gyula

milán #48624:
Azt valójában is lehet kapni? :)

VadMacs

obrotka gyula #48625:
én a nyakmerevítõnél elkezdtem nem hinni azért... :)

Viszont egy ilyen matrica debil ötlet. :D

Törölt felhasználó

obrotka gyula #48625:
:D lehet!! Valahol már láttam régebben de meg nem mondanám holl :(

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!