2011.08.26. Péntek

Döbbenetes felismerés zavarta meg nyugalmamat a tegnapi nap folyamán.
Nevezetesen az, hogy habár már lassan az 500.-adik kilométert futom a felújított, bejáratás alatt lévő 600as blokkal, már csak bő egy hónapig élvezhetem az új motor élményét, mert utána lejár a műszakim. Deadline: 2011.10.02.  Én azt hittem, még két hónapom van.

Mostanra már úgy összebarátkoztunk egymással, pedig - ahogy mondani szokták - minden kezdet nehéz.

Augusztus 6.án jött el a pillanat, amikor sikerült a motort felújító Pista és az én időszámításomat is egy dimenzióba hozni. Egy könnyed egész napos szerelést vízionáltam fent Farkasréten, és bíztam abban, hogy este már egy frissen-szépen ketyegő póckival hagyom el a helyszínt, amiben az eredeti motorja és egy bontott váltó gondoskodik az erőről és annak átviteléről.

Én, naiv állat.

A délelőtt elment azzal, hogy kiszereltük a megszolgált kölcsön(dízel)motort és az eredeti váltót, majd mivel a kölcsönmotoron voltak az eredeti motor sallangjai (pl. gyújtáselosztó), egy kis szerelés és pucolás következett.

A váltó annyira friss volt, hogy előző nap hoztam el, ezért se lepucolva, se átnézve nem volt, úgyhogy erre is sort kerítettünk – olajcsere Shell Retinax 80-90W olajjal, féltengely gumiharang csere, csak hogy üzembiztos legyen a dolog.

Majd a délután hátralévő részében betettük a váltót, majd a motort, feltöltöttük piros Shell-el, de mivel későn jöttünk rá, mi a jó Istenért nem csúszik fel a váltóra a motor, és ezzel elcsesztük az időt, úgy beszéltük meg, hogy kedden majd visszamegyek, addigra Pista a maradék pár dolgot befejezi az autón (dinamó bekötése, bovdenek visszakötése.)

Kedden sem ment minden gördülékenyen.

Megérkezésem után próbáltuk először a motort beindítani, de hiába rángattam az önindítót, nem akart beröffenni Edina. Rögtönzött vizsgálatunk kiderítette, hogy valamiért nem jut fel a benzin a motorig:


– AC pumpa? de hát azzal nem volt semmi baj, na de akkor vegyük le, tegyük fel a kölcsönmotorét. Eredmény: semmi.


- Karbi? De hát azzal se volt semmi baj, ki lett pucolva, hogy a keserves kutya mindenségét ennek, na de tegyük fel a kölcsönmotorét, hátha ...  Eredmény: semmi.

- Pont mostanra rakódott le valami szemét a kölcsönmotor ACben? pucoljuk ki. Eredmény: semmi.


- van kompresszió? mérjük le: 8-as kompresszió mindkét hengerben. Szóval nem nyert ez sem.


Ekkor taktikát váltottunk: mi az az alkatrész, ami ki lett cserélve, és nem gyári került vissza? Kis keresés után megtaláltuk az egyetlen alkatrészt: a karbitálcát.


Na de nehogy már az új elem ennyire szar legyen  - de azért tegyük vissza a kölcsönmotor retkes, olajkozmától fekete, ocsmány karbitálcáját, az még gyári. Eredmény: két pillanat múlva felkapta a benzint, és beröffent. VÉÉÉÉÉÉÉÉGRE. Anyád, te utángyártott geci, te kalap fos, anyád.

Járattuk egy picit a motort, majd lőttünk egy precízebb gyújtást, és végre elroboghattam az autóval – jópár zajt meg betudtunk annak, hogy még bejáratós a motor.

Két napra rá még állítottunk a szelephézagon, kicseréltem az eredeti, egy fix pontú 600as motortartó bakot a 650esére, mert gyanítottuk, hogy az ütközés miatt esetleg elmásztak a motor-és váltótartó bakok, emiatt rázza nagyon a bódét, valamint Robert Gedeon tanácsára húztunk még a turbinakeréken, és csodák csodája – zsebóraszerűen járt a motor :)

Annyira megtetszett a motor járása, hogy rögtön le is jöttünk vele barátnőmmel Gyulára szigorúan 70 km/órás bejáratós tempóval, szerencsére egy újabb turbinalelazuláson kívül idáig nem volt vele gond, és remélem nem is lesz :)

A bejáratás ideje alatt részt veszünk a Körös Völgyi Veterán Találkozón, aminek a motorkiállítása már hétfőn megnyílt – nem mellékesen kiállítottak egy 90es pókot is, össz-vissz 10 ezer kilométerrel, hibátlan állapotban, ha facebookon lenne, lájkolnám. ;)

Hopp, azt majdnem elfelejtettem, hogy voltunk a Csodák Palotájában, és csodálatos módon láttam ott egy kabrió Polskit :D

Szóval még egy hónapig polskizom. De ha igazak a hírek, addigra egy csodálatos színű 500as Fiat fog visszatérni Salgótarjánból, hogy mihamarabbi összerakás után felváltsa a felújításra szétszedett Edinkát... :) :)


Na és az elmaradhatatlan képek. És köszi Geri93-nak a kölcsönmotort!

A sarkadi Fekete-Körös hídnál Kompon mentünk át a Tiszán Tisza A lemenő nap fényében a mobilos fényképen... Imádom az ilyen hidakat Újra ég a töltéslámpám, Isten hozott újra, dinamó! :) Nem látszik ezen a retkes motortéren, de ez egy felújított motor pár patinás alkatrésszel. Isten hozott újra, fesszabályzó! :) Isten hozott újra, kilométeróra! :) (kellett már az a spirálcsere) Lassan itt az ősz, itt van újra... De szép mint mindig énnekem. Így nem is látszik (annyira), hogy törött és rozsdás. csodapalota csodapalota szeretik a gyerkőcök kiállított darab. 10k kilométer. csendőr 850 kvvt-s motorok Pedómacis - idomos MZ Tetszik ez a töltéslámpa. Régen utáltam, most már barátok vagyunk. :)

Kommentek

Andrei

szép az új moci, gratula :)
mennyiben más a 600-as teljesítménye?

Karki

Andrei #51529:
Köszi!

Így bejáratás alatt nem nagyon taposhatom neki, szóval még nem tudok pontosat mondani, de egy egész picit lomhább talán még. Bejáratás után szerintem jobban fog menni, de egy jó 650es motor egészen biztosan fürgébb. De egy átlag embernek szerintem mindegy, hogy 105 vagy 110 a vége. :)

obrotka gyula

Andrei #51529:
Picit gyengébb a hatszáz, de ültem már olyan 650-ben, amit körbe lehet vele autózni. :) :)

Régi váltó még mindig nem eladó? :)

Karki

obrotka gyula #51531:
2. Ha olyan árat mondasz rá..... :D ;) :)

Lajoska

A 2008-as Közgyûlés alkalmával azt a kispókot megszállta a csapat a Csodák Palotájában.
Clubos matricát is akartunk rá ragasztani.

obrotka gyula

Karki #51534:
A végén csak eladó lesz. :)

Lajoska #51535:
Nem kellett volna megkérdeznünk, csak rányalni a kocsira. :)

Lajoska

obrotka gyula #51536:
Sohasem késõ...

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!