A Volt-Nincs-Lesz motorszám drámája - Na

//Telefoncsörgés//
- Közlekedési Főfelügyelet gépjárműosztály, jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és azügyben telefonálok, hogy vásároltam nemrégiben egy Honda Jazz típusú gépkocsit a Békés megyei Gyulán, és a következő lenne a problémám: Az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, és úgy hozom haza Budapestre, de sajnos az ottani műszaki vizsgán nem engedték át, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, hogy egészen pontos legyek: a papírokban az alvázszám és a motorszám betűről betűre megegyezik, ami nyilván képtelenség, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, mert azt feltételezhetnék, hogy valahonnan loptam egy 1985-ös Honda Jazz motort, és azt akarom beépíteni,
// Gondolatban: Hány darab szögletes Jazz lehet az országban? 10? 20? és majd azokból lopok motort? wehehe. Barmok. // ,

holott az 1994-es Nógrád- -megyei Vámhivatali határozaton az autónak még a jó motorszáma szerepel. Szóval azt szeretném kérdezni, hogy át tudom ezt valahogy javíttatni?
- Pillanat, kapcsolom a kollégámat.
- Köszönöm.

//Dallamátvezetés.//

- X.Y., Jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és a következő lenne a problémám:  Vásároltam egy Honda típusú gépkocsit Békés megyében, ahol az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, de sajnos az ottani műszaki vizsgán megbukott, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, mármint a papírokban az alvázszám és a motorszám teljesen ugyanaz, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, szóval azt szeretném kérdezni, hogy van mód ezt visszajavíttatni valahol?
-  Én azt javaslom, hogy hívja fel ezzel a Mozaik utca vizsgaállomásunkat, ők tudni fogják, mi a teendő.
-//Gondolatban: Tudni fogja? De jó. Alig várom.//
- Diktálhatom a számot? 123-45-67.
- Köszönöm szépen. Visz'hall'.

//Telefoncsörgés//

- Mozaik utcai vizsgaállomás, jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, K. Dániel vagyok, és azügyben telefonálok, hogy vásároltam nemrégiben egy Honda Jazz típusú gépkocsit a Békés megyei Gyulán, és az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott  levizsgáztatom,  de sajnos az ottani műszaki vizsgáról kivágták, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, valószínűleg 2005-ben, amikor új forgalmit és törzskönyvet kapott az autó még az előző tulajnál, akkor elgépelték az okmányirodában,  de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, mert azt feltételezhetnék, hogy valahonnan loptam a motort.
Tehát azt szeretném kérdezni, hogy át tudom ezt valahogy javíttatni?
- Hívja fel a műszakvezetőt, megadom a számát, ő kompetens ezekben a dolgokban. 789-98-76.
// Gondolja:Kompetens? Hurrá. Épp itt az ideje egy kompetens embernek.
- Köszönöm szépen, viszonthallásra.

//Telefoncsörgés, 10 perc várakozás, nem veszi fel senki.//
-Anyátok.

<Újabb telefoncsörgés, 1-2 perc várakozás, felveszik>
- Műszakvezető, jónapot kívánok!
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és a következő lenne a problémám:  Vásároltam egy Honda típusú gépkocsit Békés megyében, és az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, de sajnos az ottani műszaki vizsgán megbukott, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, mármint a papírokban az alvázszám és a motorszám teljesen ugyanaz, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, szóval azt szeretném kérdezni, hogy van-e mód ezt visszajavíttatni valamilyen módon?
Hozzák el ide az autót, le tudjuk úgy vizsgáztatni, hogy átjavítsák a számot.
- Elnézést, de egyrészt az autó Gyulán van, másrészt akkor a legutóbbi vizsgán nem tudták volna átjavítani ezt a nyilvánvaló elírást?
- Hát akkor a Békés megyei KPM vizsgaközpontba kell elvinni. És nem, csak KPM vizsgaállomásnak van jogosultsága ilyen vizsgát lebonyolítania.
- Aha, értem, köszönöm. Viszhall.

- //Gondolja// KPM vizsga? ahol garantáltan belekötnek az élő fába is, és számonkéri majd valami okostojás, hogy miért javítva, és miért nem cserélve van esetleg az az alkatrész, amit egyébként már sehol európában nem lehet kapni? Na nem, nem vagyok fakír, biztos van más megoldás.

//Telefoncsörgés, kérjük válasszon a menüpontok közül, blablabla.
- Központi Okmányiroda, jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és azügyben telefonálok, hogy vásároltam nemrégiben egy 1985-ös Honda Jazzt, ami körülbelül 4 éve ki volt vonva a forgalomból, és ...
- Egy pillanat, kapcsolom a kollégámat.
Aha, szóval ott mereszted a segged egész nap, de te nem értesz hozzá, csak a kollégád. Király vagy.

//Dallamátvezetés.

- Központi Okmányiroda, Y.Z. vagyok, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és a következő lenne a problémám:  Vásároltam egy Honda típusú gépkocsit Békés megyében, ahol az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, de sajnos az ottani műszaki vizsgán megbukott, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, amit 2005ben állítottak ki az előző tulaj részére, mármint a papírokban az alvázszám és a motorszám teljesen ugyanaz, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, mert állításuk szerint azt is gondolhatnák, hogy lopott motort akarok beletetetni, szóval azt szeretném kérdezni, hogy van-e arra mód, hogy a 2005 előtti forgalmi engedélyről esetleg kaphassak egy másolatot, és ha abban esetleg még a rendes motorszáma szerepel az autónak, akkor egy hivatalos állásfoglalásban elismerhessék, hogy a gyulai okmányiroda elgépelte a motorszámot?
- Legyen szíves telefonon felhívni a Központi Nyilvántartó osztályt, ők foglalkoznak a régi forgalmi engedélyek tárolásával, őket kellene megkérdezni ezügyben. Megadom a számukat. 369-25-81.
- //Gondolja. Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr......................
- Köszönöm szépen, viszonthallásra.

//Telefoncsörgés//
- Közlekedési nyilvántartó osztály, jó napot kívánok.
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és a következő lenne a problémám:  Vásároltam egy Honda típusú gépkocsit Békés megyében, ahol az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, de sajnos az ottani műszaki vizsgán megbukott, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, amit 2005ben állítottak ki az előző tulaj részére, mármint a papírokban az alvázszám és a motorszám teljesen ugyanaz, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, mert állításuk szerint azt is gondolhatnák, hogy lopott motort akarok beletetetni, szóval azt szeretném kérdezni, hogy van-e arra mód, hogy a 2005 előtti forgalmi engedélyről esetleg kaphassak egy másolatot, és ha abban esetleg még a rendes motorszáma szerepel az autónak, akkor egy hivatalos állásfoglalásban elismerhessék, hogy a gyulai okmányiroda elgépelte a motorszámot?
- Kapcsolom a kollégámat.
-    // Gondolja:  !!!!!!???????%@$ߤ×#&ĐXD:'-(!!!65


//Dallamátvezetés//
- Közlekedési nyilvántartó főosztály, A.B. vagyok, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, K.Dániel vagyok, és a következő lenne a problémám:  Vásároltam egy Honda típusú gépkocsit Békés megyében, ahol az autó körülbelül 4 éve forgalomból ideiglenesen ki volt vonva, és úgy terveztem, hogy ott helyben levizsgáztatom, de sajnos az ottani műszaki vizsgán megbukott, mert a motorszám nem egyezik a törzskönyvben és a forgalmiban szereplővel, amit 2005ben állítottak ki az előző tulaj részére, mármint a papírokban az alvázszám és a motorszám teljesen ugyanaz, de a gyulai okmányiroda nem hajlandó átjavítani a motorszámot, mert állításuk szerint azt is gondolhatnák, hogy lopott motort akarok beletetetni, szóval azt szeretném kérdezni, hogy van-e arra mód, hogy a 2005 előtti forgalmi engedélyről esetleg kaphassak egy másolatot, és ha abban esetleg még a rendes motorszáma szerepel az autónak, akkor egy hivatalos állásfoglalásban elismerhessék, hogy a gyulai okmányiroda elgépelte a motorszámot?
- Legyen szíves ezügyben írni egy e-mailt B.E. főosztályvezető asszonynak, és akkor intézkedünk majd az ügyben.
- körülbelül 10 telefon potyára azért, hogy egy TETVES, MOCSKOS, SZÁJBATEKERT, ELB@SZOTT e-mailt küldhessek el valakinek? MIVAAAAAAAAAAAAN????????????????????????
- Köszönöm szépen! VISZONTHALLÁSRA!

//Telefoncsörgés, 3 nappal később.
- Közlekedési nyilvántartó főosztály, C.D. vagyok, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok K.Dániel vagyok, és azügyben telefonálok, hogy küldtem egy emailt pár nappal ezelőtt egy frissen vásárolt, használt Hondával kapcsolatban, és nem kaptam rá semmilyen választ vagy visszajelzést. Azt szeretném kérdezni, hogy megkapták az e-mailt, vagy hogy is áll ez a dolog most?
- Mondana egy rendszámot, egy nevet, meg egy telefonszámot? Utánanézek, és visszahívom hamarosan.
- Természetesen: ETF-705, K. Dániel, 06-30-111-22-33.
- Köszönöm, majd hívom.
- Én köszönöm, viszhall.

// Másnap(??!!), telefoncsörgés.
- Halló, tessék?
- Jó napot kívánok, C.D. vagyok a közlekedési nyilvántartó főosztálytól, keresett minket tegnap, és utánanéztem az ügyének.
- Hállelujah, és hozsanna fent a magas égben, daloljanak a Kerubok és a Szeráfkórusok.
- Megkaptuk az e-mailjét, de a fénymásolat elkészítése adatszolgáltatási díjköteles, szóval majd fogunk postán küldeni egy csekket önnek, amit be kellene fizetni, és utána elpostázzuk a régi forgalmi engedélyének a fénymásolatát.
- Köszönöm, viszonthallásra......

Ez volt két hete.
Ma kaptam meg a csekket.
Már át kellett volna iratnom az autót, mert arra ugye 15 nap van.
Szóval azért, mert a gyulai okmányirodában dolgozott 2005ben egy autista, analfabéta idióta gyökér, aki nem tudja a motorszámot megkülönböztetni az alvázszámtól, ezért nekem 15 telefon után kell utánajárnom, hogy mit lehet tenni, és még pluszban is én fizetek. Csókoltatom ezúton is azt a marhát, remélem, kirúgták már azóta.

Pedig olyan szépen alakult minden. Kaptam gyári szervízkönyvet, a 1993as vámolási papírokat, gyári kezelési utasítást, és elméletileg műszakilag már az autó is készen van....
Ezúton szeretnék köszönetet mondani barátnőm, Dia szüleinek, akik hősies türelemmel jártak be helyettem a gyulai okmányirodába, a szervízbe, intézték az ottani dolgokat. Valahogy meg fogom hálálni. :)

És ha bárki tud Honda Motocompo-t szerezni, vagy bármit, ami Honda Jazz/City Turbo-val kapcsolatos, szívesen veszem. :)

Elnézést kérek a hosszúságért, biztos unalmas volt elolvasni a sok ugyanolyan szöveget. Leírni is unalmas volt. Hát még átélni!!! :)
Csak igyekeztem hűen visszaadni a dolgot.
 

 



 

Ez a gyári sportváltozat. 100 lóerő. Vagány, nem? Ez a motocompo. A jazzel együtt is lehetett rendelni. És befér a csomagtartóba! Így örülnék neki! Gyári füzetpakk Ezek mind benne vannak

Kommentek

baz

Húúú nem semi sztori!
Nekem a fehér verzió tettszik nagyon!
A motor eszméletlen! Nem tudom mi az értelme, de poénnak nagyon ütős!

THONY

az átírást, lehet húzni csak kérvényt kell faxolni és meglehet hosszabbítani:( sok kitartást, a motor meg nagyon kaffa :) De a Turbós verzió is nagyon idaver :D

nyuszy

Menjél be az ocsmányirodába, meséld el a történetet, és kérj pecsétet az adásvételire, miszerint te megkezdted a folyamatot. Ellenkező esetben ugyanis meg fognak büntetni durván a 15 napból kicsúszás miatt. Ha viszont ilyen okok miatt nem fértél bele, akkor simán lehet húzni bármeddig a dolgot, csak tudjon róla az ocsmányiroda.
Egyébként sok sikert, végre nem csak én nyúlok bele a nem stimmelő papírokba autóvásárláskor! :) :) :)

Lajoska

Isten hozott a bürokrácia útvesztőjében!
Benő biztosításával és kárrendezésével jártam így, nyugodtan számíts egy két-három hónapos ügyintézésre, és készülj fel egy-két asztal felborítására, mert addig semmmi sem fog történni.

obrotka gyula

Kőkemény a sztori, pedig a jelentős része ctrl+c és a ctrl+v segítségével született.

Ha esetleg még kell segítség, akkor a Központi Okmányirodában van ismerős, aki nem csak tologatja az aktákat.

A turbos Jazz pedig erősen instant get kategória. Bazzal nem akarok összeveszni, én viszem a feketét. :)

Buszos Petya

Magyarország, én így szeretlek! :D :D
Részvétem.:(

Andrei

Welcome to the jungle....
Valahogy én is így álltam a dolgokhoz, amikor a Suzuki mocimat kezdtem az osztrák forgalmival itthon intézni, de szerencsére csak 4 napba és kb 60 ezer forintba került...
atombombát nekik

Karki

baz #52393:
Ha esetleg a tókiói reggeli csúcsban az ember megunná a várakozást, akkor csak ledobja a kocsit egy P+R-be, kiszedi a robogót a csomagtartóból, és hajrá :D
Amúgy tényleg elég használhatatlan lehet, de poénnak szerintem nagyon nagy lenne :D
Néztem külföldi oldalakat, ha van egyáltalán, akkoris aranyárban mérik.

THONY #52394:
nyuszy #52395:
Na akkor majd bemegyek az okmányirodába, ha úgy adódik. Az 500as átírásával mondjuk fél évet késtem, de akkor nem büntettek meg - igaz, akkor még nem volt rendszáma :)
És nem belenyúltam a nem stimmelő papírba, csak álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen sok ideig kell tartózkodni a f*sz rosszabbik oldalán. :S

Lajoska #52396:
Remélem, azért még két hónap nem lesz.

obrotka gyula #52403:
Nem tudom, hogy az az ismerős tudna-e segíteni. Valami olyan határozatot kéne mihamarabb kiállítani, hogy a gyulai okmányiroda rontotta el a papír kiállítását, azzal lehetne valamit kezdeni. De telefonban azt mondták, hogy ilyet csak a közlekedési nyilvántartó osztály tud csinálni.

Buszos Petya #52407:
Köszi. :S :)

Andrei #52412:
A 4 nappal én az atombombával én is kiegyeznék. A 60 ronggyal már nem annyira. :)

KeMa

Izé. Elviszed eredetiségvizsgára, ott látják, hogy el van baszva, adnak papírt róla, és azzal mész be az okmányirodába. És kész. Juli kocsijával majdnem ez volt, utánfutó vázszámával meg pont ez volt.

KeMa

KeMa #52420: Ja, mert eredetiségvizsgára ígyis-úgyis kell vinned. És ingyen fogják javítani a problémát. Tényleg nem értem, hogy mire ez az egész. Tényleg teljesen feleslegesen telefonálgattál, meg feleslegesen fizettél a fénymásolatért :(

Karki

KeMa #52421:
Én is gondoltam erre. De valami okostojás azt mondta, hogy az eredetiségvizsgáló nem fogja tudni azt igazolni, hogy tényleg ez a motor volt-e benne az elírás előtt, mert a Nógrád megyei vámhivatal által kiadott papíros állítólag nem fogadható el hivatalos iratnak. De most már lehet, hogy csakazértis elküldöm eredetiségvizsgálatra, hátha jó lesz, és amúgyis kell majd. De ha úgy lesz, ahogy mondod, akkor külön sírni fogok, hogy a 15 telefonon hívott hivatalnok közül senkinek se jutott ez eszébe.

KeMa

Karki #52422: Juli kocsijának még motorszáma sem volt, és így se kérdezték, hogyan került bele. Benne volt, bele való, kész :)

Karki

KeMa #52432:
Namármost felhívtam ezzel egy Békés megyei eredetvizsgáló állomást, és ott azt mondták, hogy a menet a következő:
Eredetivizsga - Műszaki vizsga - vizsgán kapott lappal NKHban adatmódosítást kérni - NKHban kapott adatlappal Okmányiroda - Szansájnheppinessz. :)
Ezzel felhívtam a gyulai szerelőt, aki vizsgára készítette fel a kocsit, és vitte volna a vizsgára, és ő viszont azt mondta, hogy ez nem így megy, mert egy ismeretlen motorral nem lehet a kocsit vizsgáztatni, adatmódosítást meg csak vizsgával egybekötve lehet kérvényezni, kizárólag az NKH vizsgahelyein.
Visszaolvastam a Pugról a blogodat, gondolom, ott annyival lehetett egyszerűbb, hogy volt érvényes műszaki a kocsin.
De most nem értem, hogy ki az, aki rosszul tudja??? Nagyon tudnék neki örülni, ha nem kéne még két hetet várni egy régi forgalmi másolatára, vagy ha nem kéne KPM vizsgára menni az autóval.... :S

bexxter

Üdv!

A Központi Nyilvántartó osztály telszáma megvan még? Az én forgalmim is ott csücsül náluk vszínűleg.. hátha nem dobták még ki. :)

Karki

bexxter #52505:
061-299-72-99. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!