Rendezettség, fejlődés

Talán emlékeztek rá, ebben a blogbejegyzésben részletesen taglaltam, hogy mennyi szopással jár az, hogyha az ember megpróbálja a motorszámát kijavíttatni, és nincs KeMa, akinek köszönhetően később megtudhattam a tuti módszert. (ezúton is köszönöm az útmutatást! :) )

A bejegyzés megírásának pillanatában már elküldtem a kérvényemet a Közlekedési Nyilvántartó Osztálynak, hogy kerítsék elő a régi forgalmit, mert addig át sem tudom iratni az autómat, amíg nem egyeztetjük az újjal.

Tegnap kaptam tőlük egy levelet, mely szerint a gyulai okmányiroda sztályvezetője  Április 10.én keltezett levelében tájékoztatta őket, hogy Március 2. napján javításra került a motorszám, valamint bekerültem a forgalmi engedélybe és a törzskönyvbe mint tulajdonos.
 A fentiekre való tekintettel nem küldik el nekem a régi forgalmi másolatát, és a befizetett 1510 Ft igazgatási szolgáltatási díj visszafizetéséről is a levél elküldésével egyidőben intézkednek.

Egyrészről örülök, hogy ezen az egészen már több, mint két hónapja túl vagyok, és örülök, hogy még a pénzemet is visszaküldik, lesz 50 kilométerre elegendő naftám. Na bumm.
Másrészről viszont siralmas, hogy a kérvényezést januárban indítottam el, (márciusban átirattam a kocsit), áprilisban kezdett a hivatal egyáltalán utána nézni, hogy akkor most mi is történt, és Május 17.-én sikerült engem tájékoztatni arról, hogy igazából nem csináltak semmit.

Szerintem volna fejleszteni való ezeken a hivatalos dolgokon itt Magyarországon...

Egyébként a kis Jazz teszi a dolgát. Van rajta mit csinálni, hamarosan elviszem lakatoshoz, hogy pár dolgot javítson ki rajta, amíg még nem kell elemcserére fanyalodni, állítunk szelepeket, és kéne karbit pucolni. Ért valaki a KEIHIN karburátorokhoz...?
Valamit úgy fest, hogy sikerül beszerelni egy korhű digitális órát, ami gyári extra volt 85ben, és az enyémben alapból nincs, valamint az utasülés alatt lesz egy fiók, ami gyárilag volt, azóta megint nincs. Szóval igyekszek a gyári állapotokat visszaállítani.

És kezd kialakulni egy súlyos betegségem. A "Jazz Turbo" kór. Találtam remek japán hirdetési oldalakat, ahol még van 1-2 eladó példány ezekből a járgányokból. Behozatni sajnos esélytelen, iszonyú drága,forgalomba hozni majdnem lehetetlen.
De ha valaki tud magyarországon bontásra ítélt példányt, azonnal szóljon... :) :)


Iszonyat széles segg gyalázatos, hogy ilyenek európában alig vannak. pedig nagyon állat. A belseje is tök más. Nem, nem csak a kormány van rossz helyen. digitális műszerfal?? sportülés! ilyen felni is csak japánban van Ez meg egy korai szériás, magasított tetős, japán belpiacos, hondamatic váltós elektromos tetős változat ide fog kerülni egy gyári időóra. A kábelben a helye megvan, csak rá kell majd dugni. Ezt meg csak úgy lőttem Balatonföldváron.

Kommentek

KeMa

Az a kormány igenis jó helyen van. Különben nézd meg az irányjelzőt is, pölö :) . A japánok okosak, az angolok hülyék :)

obrotka gyula

Googleba beírnám, hogy Rota Beat. Mondjuk az ára a felninek több lenne, mint amennyit az autó ér. :)

viandr

KeMa #53210:
Bazz, nem biztos, hogy hamar megszoknám, hogy irányváltáskor ne ablaktörlőzzek :D

KeMa

viandr #53215: Gyorsan meg lehet ám szokni :)

Karki

obrotka gyula #53211:
És tényleg. :) Egyébként ezt a felnit ha csak úgy magában látnám, biztos nem akarnám semmire se feltenni, de a Turbón egész jól áll. Bár már kinéztem egy alut a kocsira. Tök más fajta, remélem összejön. Állat lesz. :)

KeMa #53210:
Magyar forgalomba helyezéshez sajnos elég rossz helyen van a kormány.
Amúgy a Sierrás ismerősödnek, aki jött velünk a sokadalomra, hogy sikerült rendszámosítania a jobbkormányost?

viandr #53215:
KeMa #53219:
A Citroen Kacsában a balkormányosnak a jobboldali bajuszkapcsoló működteti a helyzetjelzőt és a tompítottat, és ha benyomod a kormány felé,akkor dudál. Azt is meg lehet szokni, de az is furcsa. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!