Tevékenységtérkép
Az első átvizsgálás, műszaki vizsga
Január 30 óta van nálunk a járgány, állítólag vezették a szervízkönyét, amely szerint 105 000 kilométernél esedékes a következő átvizsgálás.
Ezt megdobtuk még 3000 kilométerrel (Az autót 97 000 kilométer körül vettük, szóval megy bele kilométer rendesen), és most, műszaki vizsga előtt 1 nappal elvittük szakemberhez, hogy nézze át, lát-e valami turpisságot az autón. 10 hónapig gondtalan volt a használat, legyen ezentúl is gondtalan.
Lecseréltettük a motorolajat, a váltóolajat (állítólag az elterjedt Swift váltóbetegség megelőzhető, ha betartja a tulaj az előírás szerinti 60 000 kilométerenkénti olajcsere periódust), az összes szíjakat, olajszűrőt, légszűrőt, gyújtógyertyákat (iridiumos, spéci gyertya való bele állítólag, amit 60 000 kilométerenként kell szintén cserélni - a mester szerint ebben még a gyári volt), diagnosztikai computert dugtak rá, hogy van-e valami nyűg (szerencsére semmi), megnézték a fékeket (kopottak, de teljesítik a szintet - 1 éven belül cserélni kell), valamint az egyik hátsó lengéscsillapító szivárgott, azt ki kellett cserélni - szintén Swift betegség.
Ezután levizsgázott rendben, remélhetőleg két év eseménytelenség következik.
De az első hó előtt még téligumit kell rá venni - aki esetleg tud gyári Swift lemezfelnit olcsón szerezni, írjon!
UPDATE: Az előző tulajtól elhoztam a téligumi szettet, 1-2 szezont még talán lefut.
Boldog 20. születésnapot!
Viszont most úgy érzem, meg kell emlékeznem róla, hiszen 3 napja töltötte be a 20. évét, és újkora óta egyetlen családot szolgált.
Benne nőttem fel, kezdő jogsis első szárnypróbálgatásaim minden nehézségét rá szabadítottam (ennek eredménye volt többek között egy leégetett kuplung is), számtalan buliba, külföldi nyaralásra vonszolt el, és a 370 000 környékén álló kilométeróra, az eléggé elhanyagolt karbantartás és egy törés miatti gány javításnak köszönhetően a küszöbök és a sárvédőívek környékén elharapódzó rozsda ellenére köszöni, jól van, és esze ágában sincs kimúlni. Nagyon szeretnék hamarosan nekiállni, és gyárias állapotúra, rozsdamentesre visszaállíttatni. (aki tud hozzá bármilyen alkatrészt, szóljon, hátha épp az kell a szép állapothoz.)
Isten éltesse!
Helyzet van
Hallottam olyanról is, hogy az olaszoknál alul nem is volt index, csak helyzetjelző, és az oldalsó index számított előre is, bár ezt nehéz elhinnem, valamint hogy a magyar kezelési füzet németből lett fordítva, és valójában magyarországra csak olyan 500as érkezett, amiben a felső lámpatestben volt a helyzetjelző, alul meg az index. Nem tudom, mi az igazság, de most teszek egy próbát.

Viszont kétszálas izzóból még nem láttam sárgát, úgyhogy most döntenem kell: ragaszkodok a fehér búrához, de akkor fehéren indexel az autó, vagy sárga búra, de akkor a helyzetjelző lesz sárga?
Melyik vajon a jobb, melyikért hogyan büntethetnek meg?
És végül: Melyik áll jobban az autónak?
Véleményeket szívesen veszek

2 év letöltendő
- Futómű sportosítás (a 10+ éves gátlókat ideje nyugdíjazni...)
- zajcsillapítás
- kormányfelújítás
- üléshuzat...
Sosem lesz vége.
Tükrök, lerobbanások, javítgatások, túrák
Kétszer szállt már el az irományom, úgyhogy nem szeretném még egyszer levésni, amit akartam, úgyhogy tőszavakban.
500-as:
1. Lujza karbija kiköpte a ledugózott visszafolyóágat. Rezestül. Csavar lett behajtva a helyére dugó helyett, azóta jó.
2. 500-as tali Balatonfelvidéken. Nagyon jó volt.
3. Olajleeresztő csavar kiesett menet közben, pedig fél éve senki nem piszkálta. Új csavar, új olaj, működik.
4. Jobb első kerekemben lelazultak a kerékcsavarok, pedig én hajtottam be izomból. Nem értem.
5. Generátoros létére világít a töltéslámpa alapjáraton. Kema sejti a megoldást, meg lesz csinálva.
6. Készül az eredeti motorja bele vissza, köszönet érte hollonak.
7. Suzukiban pollenszűrő csere (2500 Ft, japán) + 1900 Ft ózonos klímatisztítás, az autóklubnál. Meglepődtem, jó fejek voltak.
8. Ugyanitt az autóklubnál ingyenes ránézés. Két hátsó lengéscsillapító és elölre féktárcsa-fékbetét fog kelleni, hogy ne vágják ki vizsgáról majd.
9. Lopják a cuccokat a Suzukiról. Vagy elhagyom? Először a felni egyik kupakja tűnt el (4000 Ft volt újat rendelni, bontóban sehol nem találtam, és ez csak 1 !!!! kupak), majd a bal külső tükör színrefújt borítása. Nem hiszem, hogy vandál vagy vakegér biciklis lett volna, mert akkor lett volna törmelék. De nem volt. Bontóban nincs, újonnan csak kompletten van az egész elektromos hóbelevanc, nekem pedig csak a tükörborítás kéne.
10. 500-ason kicseréltem a külső tükröt egy szebbre, de mattabb benne a tükörlap. Majd megcsináltatom, 1500 Ftért nincsenek csodák.
11. És harmadjára is tükör: Miközben biciklivel tekertem a városban, és a pirosnál álló autók között osontam előre,egy úthibában vagy padkában - mai napig nem tudom - sikerült olyan sikeresen orra esnem, hogy repülés közben, lábbal lerúgtam egy Fábia külső tükrét. Menyasszonyom sajnálta, hogy nem sikerült egy akármilyen térfigyelő kamera felvételét beszerezni az esetről, jót röhögött volna rajtam.
A tükör elektromos, színrefújt szaharametál példány volt, nem volt olcsó.
Asszem ennyi
Történelemkönyv
Kaptam ma egy megkésett szülinapi ajándékot.
Egy csodálatos fotókönyv, a címe:
"Ahogy egy kis autó emlékszik..."
Rengeteg oldal, príma fotópapíron, kemény fedéllel...
7 éve van nálam ez a szeszélyes olasz dög járgány, nyeli a pénzt, nem vagyok biztos benne, hogy jobb az idő múlásával, de azért nagyon szeretem.
+ pár dolog, címszavakban:
Épül a szétesett motor, kiderültek újabb turpisságok. Addig motorcsere, és így megjárhattam az Ipoly hidak túrát, ami a résztvevő 500-asok szempontjából valószínűleg klubrekordnak számít, a Retropartyzánokat, ahol az 500as klub először emelt egy szerény, de népszerű standot. Hab a tortán, hogy az autó is komolyabb hiba nélkül üzemel.
köszönet BeZiLnek és Hollo-nak a végtelen türelmű segítséget, minden rendezvény minden szervezőjének az áldozatos munkát.
100000 km
Vajon most érte el először??
Végülis mindegy, az autó rendben van, vigyázunk rá.
Vége
Az új tulaj pedig boldogan alkudott egy keveset az árból, és az összes hiányosság ismertetése után is vitte a járgányt.
Az ötödik vagy hatodik Jazze lett.
Állítólag nem vasba viszik. Vizsgázik, és felújítják.
Szurkolok a kisautónak.
Lélekben egy kicsit mindig "Köccsög Hondás" maradok.
Nem bírtam ki
Kipróbálgatom, hogy tetszik-e, illik-e, aztán lehet, hogy bennmarad.

Új korszak kezdete - Vettünk vasat
....



