Mindenki hallott már autós körökben a "Három F" szabályról: Franciát, Fiatot és Fordot sose vesz épeszű ember.
Egy Mitsubishi, egy Honda és egy Suzuki után valószínűleg kevesen gondolták, hogy mégis a fenti 3-asból választok új autót.
Mostanra a 3F szabályt 2/3 arányban kipipáltam, vettem egy 31 éves autót, amin nem volt vizsga, és a környezetem nagyrésze úgy néz rám, mint aki megőrült - a totálisan racionális Suzuki után ez? Ez komoly?
Nehéz észérvekkel alátámasztani, miért vesz az ember egy 2 literes benzines, 31 éves, 247 000-t futott, büdös nagy lapaj Fordot. De megpróbálom.
olcsóbb volt, mint egy Polski.
Tetszik a formája.
Tényleg tetszik a formája.
Olyan áramvonalas.
Erős motor van benne.
Óriási a csomagtartója.
Kényelmes a futóműve.
Kényelmesen ül benne az ember.
Hátul hajt.
Veterán korú, tehát kedvező rá a biztosítás.
Ez a mérleg egyik nyelve. A másik:
Nem ég a műszerfal világítás.
Törött a vészvillogó kapcsoló.
A csomagtartó teleszkópok elfáradtak.
Kinéz egy kis lakatolás.
A motornak dízeles a hangja.
A futóműre is lehet költeni.
Ocsmányak a kárpitok.
Törött a műszerfal.
Ha ezt a listát az elején írom meg, lehet, meg sem veszem.
Vásárlás után a legégetőbb problémát, a mélyen fogó féket javítottuk ki - kicseréltük a főfékhengert egy újra, és elöl kihajítottuk a tárcsákat és a betéteket, valamint vettem két hátsó lengéscsillapítót. Az első fékbetétek állapota a képen látható, az életveszélyes egy szegényes kifejezés erre.
Ezek után mehetett az autó vizsgára, amit sikerrel abszolvált, úgyhogy már csak az átíratás van hátra, és kezdődhet az újabb kaland...