Tevékenységtérkép
2011.08.26. Péntek
Döbbenetes felismerés zavarta meg nyugalmamat a tegnapi nap
folyamán.
Nevezetesen az, hogy habár már lassan az 500.-adik kilométert futom a
felújított, bejáratás alatt lévő 600as blokkal, már csak bő egy hónapig
élvezhetem az új motor élményét, mert utána lejár a műszakim. Deadline:
2011.10.02. Én azt hittem, még két hónapom van.
Mostanra már úgy összebarátkoztunk egymással, pedig - ahogy mondani szokták -
minden kezdet nehéz.
Augusztus 6.án jött el a pillanat, amikor sikerült a motort felújító Pista és
az én időszámításomat is egy dimenzióba hozni. Egy könnyed egész napos szerelést
vízionáltam fent Farkasréten, és bíztam abban, hogy este már egy frissen-szépen
ketyegő póckival hagyom el a helyszínt, amiben az eredeti motorja és egy
bontott váltó gondoskodik az erőről és annak átviteléről.
Én, naiv állat.
A délelőtt elment azzal, hogy kiszereltük a megszolgált kölcsön(dízel)motort és
az eredeti váltót, majd mivel a kölcsönmotoron voltak az eredeti motor
sallangjai (pl. gyújtáselosztó), egy kis szerelés és pucolás következett.
A váltó annyira friss volt, hogy előző nap hoztam el, ezért se lepucolva, se átnézve nem volt, úgyhogy erre is sort kerítettünk – olajcsere Shell Retinax 80-90W olajjal, féltengely gumiharang csere, csak hogy üzembiztos legyen a dolog.
Majd a délután hátralévő részében betettük a váltót, majd a motort, feltöltöttük piros Shell-el, de mivel későn jöttünk rá, mi a jó Istenért nem csúszik fel a váltóra a motor, és ezzel elcsesztük az időt, úgy beszéltük meg, hogy kedden majd visszamegyek, addigra Pista a maradék pár dolgot befejezi az autón (dinamó bekötése, bovdenek visszakötése.)
Kedden sem ment minden gördülékenyen.
Megérkezésem után próbáltuk először a motort beindítani, de hiába rángattam az önindítót, nem akart beröffenni Edina. Rögtönzött vizsgálatunk kiderítette, hogy valamiért nem jut fel a benzin a motorig:
– AC pumpa? de hát azzal nem volt semmi baj, na de akkor
vegyük le, tegyük fel a kölcsönmotorét. Eredmény: semmi.
- Karbi? De hát azzal se volt semmi baj, ki lett pucolva, hogy a keserves kutya mindenségét ennek, na de tegyük fel a kölcsönmotorét, hátha ... Eredmény: semmi.
- Pont mostanra rakódott le valami szemét a kölcsönmotor ACben? pucoljuk ki. Eredmény: semmi.
- van kompresszió? mérjük le: 8-as kompresszió mindkét hengerben. Szóval nem nyert ez sem.
Ekkor taktikát váltottunk: mi az az alkatrész, ami ki lett cserélve, és nem gyári került vissza? Kis keresés után megtaláltuk az egyetlen alkatrészt: a karbitálcát.
Na de nehogy már az új elem ennyire szar legyen - de azért tegyük vissza a kölcsönmotor retkes, olajkozmától fekete, ocsmány karbitálcáját, az még gyári. Eredmény: két pillanat múlva felkapta a benzint, és beröffent. VÉÉÉÉÉÉÉÉGRE. Anyád, te utángyártott geci, te kalap fos, anyád.
Járattuk egy picit a motort, majd lőttünk egy precízebb gyújtást, és végre elroboghattam az autóval – jópár zajt meg betudtunk annak, hogy még bejáratós a motor.
Két napra rá még állítottunk a szelephézagon, kicseréltem az
eredeti, egy fix pontú 600as motortartó bakot a 650esére, mert gyanítottuk,
hogy az ütközés miatt esetleg elmásztak a motor-és váltótartó bakok, emiatt
rázza nagyon a bódét, valamint Robert Gedeon tanácsára húztunk még a
turbinakeréken, és csodák csodája – zsebóraszerűen járt a motor
Annyira megtetszett a motor járása, hogy rögtön le is
jöttünk vele barátnőmmel Gyulára szigorúan 70 km/órás bejáratós tempóval, szerencsére egy
újabb turbinalelazuláson kívül idáig nem volt vele gond, és remélem nem is lesz
A bejáratás ideje alatt részt veszünk a Körös Völgyi Veterán
Találkozón, aminek a motorkiállítása már hétfőn megnyílt – nem mellékesen
kiállítottak egy 90es pókot is, össz-vissz 10 ezer kilométerrel, hibátlan állapotban,
ha facebookon lenne, lájkolnám.
Hopp, azt majdnem elfelejtettem, hogy voltunk a Csodák
Palotájában, és csodálatos módon láttam ott egy kabrió Polskit
Szóval még egy hónapig polskizom. De ha igazak a hírek, addigra egy csodálatos színű 500as Fiat fog visszatérni Salgótarjánból, hogy mihamarabbi összerakás után felváltsa a felújításra szétszedett Edinkát...
Na és az elmaradhatatlan képek.
És köszi Geri93-nak a kölcsönmotort!