Címke: eladás (2)

Tevékenységtérkép

Eladtam a Suzukit

3 év, 35 ezer kilométer után eladtam.
Sose volt még ilyen jó és megbízható autóm.
Új tulaja egy jóismerősöm édesapja, értékelte, hogy nem rejtettem véka alá az autó semmilyen hibáját.

Egy korszak lezárult

Tulajdonképpen így terveztem annó. Egy szavam nem lehet.

2009-ben vettem egy autót a felújítás miatt kiesett 500-as pótlására, és úgy terveztem annó, hogy ha az 500-as elkészül, akkor majd eladom.
Aztán nagyon megszerettem, terveket szőttem vele OT vizsgáról, teljes felújításról. Habár valami apró kis nyűgje mindig volt, de igazából két esetre tudok visszaemlékezni, amikor cserben is hagyott. Az egyik esetben elszállt a töltésem, a másik klubszinten is mérföldkőnek bizonyuló leállás volt:





Hirdettem már régóta. Nem azért, mert megutáltam, vagy zavart, hogy van egy polskim. Tudtam, hogy sokáig nem fogom tudni megcsináltatni úgy, ahogy igazán megérdemelné.

Aztán amikor fél év hirdetés után már-már elfogadtam, hogy Magyarországon régi, rozsdás kispolszkit reális áron eladni nem lehet vadiúj motorral, mert mindenki a csodás, 30 éve sufniban őrzött nagypapa autóra számít egy szem rozsda nélkül,  és elkezdtem nézni hozzá a kasztnielemeket, akkor jött egy telefon.

A srác kb. 1 hete határozta el, hogy vesz valami jópofa KGST retroautót, és szép lassan, ahogy a pénz engedi, elkezdi felújítani. Így talált rá az én Edinámra. Tetszett neki, hogy az enyém még krómos, régifelnis. Látta a lyukakat a kasztnin, tudta talán, hogy nem kis fába vágja a fejszét.

Leelőlegezte.

Utoljára állítottunk még egy kicsit a sebváltón, utoljára még elosontam vele a kertek alatt a benzinkútra lemosni, kiporszívózni, guminyomást ellenőrizni, hogy mégse legyen olyan érzése az új gazdájának, hogy "vett egy kispaókot tanyárul a szénakazalbul előhúzva", és nagyon fura volt a kocsi.

Minden a helyén volt. 
A kuplung ott volt, ahol kell, a fék ott fogott, ahol kell, gázra megindult, kanyarodásra elkanyarodott.

Nem a majdnem egy évnyi Polski-nélküliség és fél év Hondázás után volt fura visszaülni Edinkába, hanem a röpke 30 perces mosóprocedúra után visszaülni a Jazzbe. 

Ez a poszt nem azért született, mert siránkoznom kell. Senki nem kényszerített arra, hogy eladjam az autót.

Szimplán egy köszönetnyilvánítás a szeretett járgánynak, ami 2(+1) évig megbízhatóan vonszolta a nemesebbik felemet az ország mindegyik pontjára, de most megválok tőle, mert neki így lesz jobb.


De asszem lesz még egyszer 126-osom. :)