Címke: polski-sirámok (1)

Tevékenységtérkép

2011.03.05. Szombat Polski-sirámok

Van nekem ez a csoffadt Polskim.
Lassan két éve nálam van, a megvétel pillanatában úgy gondoltam, hogy iszonyú jó vétel lesz, a sznobizmus, hogy olyan polskim lehet, ami keveseknek van, minden rációt elmosott. (Meg persze kellett valami guruló, motoros alkalmatosság, amíg az 500as elkészül.)

A vidéki használat miatt a futómű egészen kitűnő volt, a motor selymesen járt, a váltó finoman kapcsolt, aggodalomra csak a bal küszöb  és sárvédőív adott okot, meg a kis darab csehszlovák sz@r, amit áramfejlesztés okán műtöttek bele, és szokás Skoda-generátornak is hívni (a méh-telepen talán egy ezrest adtak érte.) Körülbelül ezerszer jobb közlekedési eszköz volt akkor, mint a másik csoffadt kocsim, az ötkilós.

Aztán ahogy szokott, kiderült, nem olyan rózsás a helyzet. Meg én sem közlekedek túl urasan.
A motor és a váltó 33 év alatt eljutott a kopottság magasabb szintjére, az egyre fentebb fogó kuplung nagyon zavaróvá kezd válni. A kilométeróra lassan egy éve nem működik. Másutt is előkerültek korróziós problémák, jönnek a rejtélyes zárlatok (féklámpa, újabban meg a bal oldali első tompított nem szeretne világítani), a folyamatos háborúzás fárasztó a fékrendszerrel, hogy végre normálisan fogjon, holott új, gyári alkatrészek érkeztek hozzá, majd a küzdelem a silány minőségű utángyártott, eleve a kukába tervezett pótalkatrészekkel - mint például a két hét alatt 3szor cserélt féklámpakapcsoló - szintén embert próbáló.

És a legnagyobb ellenség: a budapesti utak.
A futómű most már összevissza imbolyog, iholnéhol kotyogás hallatszik, recseg a váltó, rázkódik a kasztni.

És habár folyamatosan költeni kell rá, és mindig van valami baja, sosem tökéletes, valahogy nem tudom igazán utálni ezt a dögöt.
Én alapvetően autózni szeretek, és nem szerelni, ezért kifejezetten zavar, ha több időt kell egy autó szerelésére szánni, mint a vezetésére. Persze nagy öröm, ha valamit meg tudok csinálni rajta, pláne az én technikai alulképzettségem miatt, de sokkal jobb egy autót szépítgetés miatt buzerálni, mint azért hozzányúlni, mert ez se jó, az se jó.

Szeretem a kocsit, mert egy fesszabályozó hibát nem számítva csak akkor hagyott cserben, ha én voltam ökör, megjártam vele Az Alföldet és a Balaton-felvidéket, és kifejezetten élvezem, hogy polgárpukkasztó módon, (amikor a mai világban minden arról szól, hogy csak az új lehet a jó,) én egy régi, az emberek többsége által levegőnek nézett, KGST-s vacaksággal járok. Jó dolog kilógni egy kicsit a tömegből, és remélem, nem hangzik nagyképűen, de jó dolog begyűjteni azt a pár elismerő/megdöbbent pillantást, amit az vált ki, amikor az autók tömegéből kitűnik egy sárga lámpás, röfögő harley-davidson hangú konzervdoboz (személyes kedvenceim a mutogató kisgyerekek és a tinédzserek, akik már nem úgy nőttek fel itt pesten, hogy az utcakép része a kispolszki, és el se tudják képzelni, hogy ezzel közekedni is lehet, hosszabb távon is.)

Lehet sorolni az észérveket, hogy az autó árával, és a ráköltött alkatrészekkel együtt is valszeg még mindig olcsóbban kijöttem, mintha vettem volna egy 10 éves Suzukit/Opelt/Kiát/akármit, és hogy keveset  fogyaszt, meg olcsó a biztosítás, de alapvetően legfőbb érv, hogy szeretek kispolszkizni. Viszont a mérleg másik nyelvében egyre jobban gyűlnek a hibák, és remélem, nem fogy el a türelmem. Nem tudom, lesz-e türelmem nekiállni úgy, ahogy az 500asnak.


Fiat 126, én így szeretlek. És utállak.












(bocsi, hogy semmi konkrét dolog, csak lelkikurkászás, de ez most kikívánkozott.)
(Ja de, mégis! Leszedtem a szempillákat, és raktam fel az orrára emblémát. Na bumm.)