Tevékenységtérkép
2009.02.25. Szerda
Ki gondolná, hogy az első számú képen szereplő kúposfelni egy az egyben ugyanaz, mint a többi képen látható felni ?
Meg szereltem lökhárítót is, és fújtam lökhárító távtartókat is. Eközben megállapítottam, hogy volt már ez a lökös is javítva, na meg hogy a kamionos valszeg kivégezte az egyik távtartómat, emiatt az egyik oldalon a lökös hozzáér a kasztnihoz. De egyrészt ajándék lónak nem nézem a fogát, másrészt mindenképp egészségesebben néz ki így az autó, és ez úgyis csak átmeneti megoldás
És a nap egyik kellemes meglepetése volt, hogy kaptam egy Hard-Top kemény tetőt az autóhoz, amin ugyan van javítani való, de télen mégse kínozza az ember a ponyvát
Történt ugyanis, hogy vittem a kúposfelniket a gumishoz, hogy a rágyógyult 155ös gumikat leszedjék róluk, mert én ahhoz kevés vagyok egy csavarhúzóval
Na és akkor meglátja a főnök, hogy én 500-assal érkeztem, és megkérdi:
- Nem kell magának egy keménytető 500-ashoz? Volt nekem ezelőtt 20 évvel, de ezt elfelejtettem odaadni a következő tulajnak.
- hát mindenképp megnézném... mennyiért számítaná meg?
- ingyen odaadom, nem kell az már nekem ...
Így lettem én egy keménytető boldog tulajdonosa. De azzal is lesz majd még meló...
Első kép Copyright By BeZiL. Minden jog fenntartva.

2009.02.23. Hétfő
Tegnap megtapasztaltam, hogy a biztos tájékozódás eszköze még mindig a térkép.
Egy Fiatos fórumon hirdettek egy ingyen elvihető Fiat 500as hátsó lökhárítót, és mivel épp most lett behorpasztva az enyém, vérszemet kaptam, és elindultam Szárligetre a napsütéses vasárnapon Lujzadrágával.
Bátyónak a GPS-ét kölcsönvéve gondoltam, nem lesz problémám az odajutással, Bejelölgettem, hogy kerülje el a földutakat, a fizetős utakat, autópályákat, legrövidebb utat kérem, igen...
És habár 3 napja nem esett a hó, a kedves kis kütyünek mégis sikerült megszivatnia, és elvinni egy olyan útszakaszra, ahol a napsütés ellenére lejárt hóbol kialakult színjég szakasz fogadott. (lásd mellékelt képet
)
HALÁL AZ ÖSSZES GPS-re.
/lökhárító szerelés coming soon/

2009.02.18. Szerda
Mélyen tisztelt olvasóság, engedjék meg hogy bemutassam családunk szeme fényét, egy 1994-es Mitsubishi Lancert.
Különleges apropója van annak, hogy most itt szerepel a "Mitsu", ugyanis neki köszönhetően 4 napja a Pesten igencsak megszaporodott hómennyiség ellénre kénytelen vagyok a fütéssel és téligumival kevéssé rendelkező fityóban tolni a kilométereket. Ami egyrészről mondjuk nagyon élvezetes, de másrészről élet-halál küzdelem
Ez a drágajó japán gépezet ugyanis szerepet cserélt pár napja Lujzával.
Először csak duplán kellett kuplungolni, meg fura volt, hogy a kuplungpedál alacsonyan fog, és nehezen állnak be a fokozatok a helyükre a legendásan pontos Mitsu váltóban.
Aztán már a duplakuplung sem volt elég, volt, hogy 8-9 kuplungolás után akadt csak be a megfelelő sebességbe a kocsi, és üresbe is izomból kellett kirántani a váltót.
Úgyhogy az autó leállítódott, belepte a hó... És amíg meg nem javítódik, a fityóval rohangászok a városban.
A tegnap éjjeli nagy havazásban persze éjfélkor robogtam ki a Tescóba Budaörsre (mert megígértem otthon, hogy hozok friss gyümölcsöt, csak kissé elszállt az idő
), és hihetetlen élmény volt nyári gumin a le nem takarított 1-es főúton menni. A legkissebb gázadásra is kitör ilyenkor a hátulja, maximális koncentrálás szükséges. (téligumi valszeg jövő héten érkezik az addigra már reményeim szerint lehomokolt-leszinterezett kúposfelnikre
)
Hogy Tescóéknak sincs kolbászból a kerítésük, az azzal bizonyítandó, hogy szűzhóval volt teli az egész parkolójuk, az egyik körforgalomban egy ártatlan szituációban sikerült is beállnom menetiránnyal szemben
szerencsére nem volt forgalom
a nagy havazásban megállapítottam, hogy baromira idegesítő tud lenni, ha az ablaktörlő pont az ember arca előtt egy 15 centis sávban nem törli tisztára a szélvédőt, úgyhogy a homasitába is bekukkantottam egy ablaktörlő gumiért (persze már másnap
), és csak otthon derült ki, hogy már a sufnituningot erősen megközelítő kinézetű tisztító szerkezet került a kosaramba. A képeken talán látszódik az eszméletlen kúúlsága az ablaktörlőnek
Zárásként annyi, hogy a Toyota-keréktárcsa mizéria lezárult, Óbudáról sikerült egy új garnitúrát vásárolnom a szenvedő félnek (kösz BeZiL a tippet!).
És onnét hazajövet megihletett az Északi vasúti összekötő híd, még szerencse, hogy volt nálam fényképező
Balesetmentes közlekedést mindenkinek!