Címke: velence (1)

Tevékenységtérkép

2011.08.02. Kedd - Motorújítással frissí

Ott hagytam abba, hogy összetörték szegény csajszi seggét.
Azóta leúszott jó néhány hajó a Dunán, úgyhogy foglaljam össze, mi történt. :)

Április 22 magasságában lett megbeszélve a biztosítós krapekkel a szemle - úgy gondoltam, hogy amolyan őszintén megyek oda, semmi mókolást nem csinálok az autón, nem volt piszkos, törés előtt nem sokkal lett mosva, mert be volt tervezve a polírozás és egy kis hibajavítás, ami persze aztán elmaradt. Szóval kicsit rendbe tettem az utasteret reggel, és mentem. :)

A fickó a szokásos protokoll után azzal kezdte, hogy sajnos nincs ezeknek a Polskiknak áruk, reggel nézte a netet, és egy pont ugyanilyen van fent, csak pirosban, 60ezeré', rozsda nélkül.

Ennek hallatán az ideg elkezdte rázni a lábamat, ami nálam annak a jele, hogy ha még egy ilyen ökörséget mond nekem a fickó, akkor kénytelen leszek diszkréten, de kellő határozottsággal kettéfejelni.

Ugyanis én is néztem a netet akkoriban, és pontosan tudtam, hogy csak egyetlen egy kúpos van fent a használtautó.hu-n, amit a fickó is említett - 1 szögből, jó távolról fotózva, hogy igazán szép legyen, 10 éve vizsga nélkül, a szénaboglya alól előhúzva, és mivel szorgalmas kisgyerek vagyok, kértem fotót még a piros Polski tulajától, és azok alapján pontosan tudtam, hogy az még ott is szitává van rohadva, ahol az enyémen tökéletes lemez van (elismerem, kevés ilyen hely van, de akad. :D )

Szóval higgadtságomat nagy nehezen megőrizve próbáltam a fickót meggyőzni arról, hogy ez a kocsi ezerszer jobb állapotú, mint az, jó felújítási alap, OT vizsgás lesz, csak még nincs kész a másik autóm, nem füstöl, jól húz, közlekedésre tökéletesen alkalmas, de a fickó kitérő választ adott.
Elmondása szerint az árat most már nem ő állapítja meg, hanem az ő fotói és jegyzetei alapján az Allianz Irodájában pár nagyokos fogja a végleges árat kiszámolni - ekkor gondoltam azt újabb idegrángás közepette, hogy talán nem ártana a biztosítónál is pár embert kettéfejelni, mert aki ilyen f@szságot kitalál, hogy majd pár computer mellett ülő szerencsétlen aktakukac fogja megmondani néhány két megapixeles kép alapján, hogy mennyit ér az autóm, annak biztosan a diliházban kéne lennie.

Végülis kiutalt a biztosító egy összeget, és a kárügyintéző irodával, valamint a pénztárcámmal egyeztetve arra jutottam, hogy most csak hibajavítás lesz a kocsin, a teljes felújítást nem tudom előre hozni.

Na de.
A kárügyintézők mondták, hogy ebbe az összegbe a festés nem fog beleférni, nem lesz ugyanolyan, mint a kocsi többi része, nem lehet összehozni sehogy se.

Nagyot nyeltem, de gondoltam, na jó sebaj, úgyis csak átmeneti javítás.

Aztán kiderült, hogy a lámpatartó lemezt sem találnak sehol.
És én se találtam sehol újonnan, de szerencsémre egy 500-asos klubtársam felajánlotta, hogy az alkatrészautónak félretett kispolákjából kivágja nekem a lemezt ingyen - ezúton is köszönöm neki :)

Szerencsére hátsó lököst Reni_nyuszinak köszönhetően sikerült szereznem, neki is ezer hála!

Közben persze az is eszembe jutott, hogy habár a fék használható volt, de mégiscsak csináljuk meg tökéletesre, hogy ha a kárügyintézősök és a lakatosok vinnék-próbálgatnák az autót, akkor ne okozzanak nagyobb bajt, mint amekkora van, úgyhogy felvittem Pistához az autót, cseréljünk fékpofákat - mellékesen még kicseréltük a fékfolyadékot is, és lelégtelenítettük újra a rendszert.

Másnapra iszonyú csörgés hallatszódott a hátsó tengely felől, úgyhogy letettem az autót a munkahelyemnél, és addig nem mozdultam vele, amíg Pista nem mondta, hogy mehetek, van ideje ránézni - persze ezalatt a másfél nap alatt sikerült egy idióta inkompetens állatnak belém tolatnia, és behorpasztania a homlokfalat, és persze papírcetli hagyása nélkül távoznia, remélem, egyszer őt is utoléri a magyar valóság. :\(

Elcsordogáltam Pistához, szétkapta újra a kerekeket - a csodálatos utángyártott fékpofák önbeállói darabokra voltak hullva. "A" láda mélyéről sikerült még az autóhoz kapott fékbetéteket találnom, ami ugyan állatira hangosan nyikorog fékezésnél, de legalább nem esett még szét, és fog is a fék. :)

Ezek után már semmi nem akadályozhatta meg Edinát, hogy "műtőasztalra feküdjön", az eredményt a fotókon láthatjátok.

És akkor szóljak a pozitív dolgokról is:
Jártam találkozókon. Még törötten voltam Cegléden a furfangos járművek találkozóján, majd Júliusban, ha csak egy estére is, de végre Polskival voltam a Velencei talin! Hatalmas élmény volt a felvonulás, a lepacsizás, ezúton is gratula és köszönet a szervezőknek :)


Ezen felül még apró fejlesztés, hogy elkészült a 600-as motor felújítása, van hozzá egy pipec bontott váltó, már csak kéne egy szabad nap, amikor bedobjuk :)

És beruháztam egy autó stílusához tökéletesen passzoló, tekerős, de már sztereó és kazettás Kamasonic rádióra, amihez csatoltam két perfekt Videoton AB1010-es hangfalat - nagyon retró módon, de tökéletesen szól. :)

És végül a köszönet-rovat: Köszönöm mindenkinek, aki segített, aki biztatott, aki támogatott, köszönöm azoknak, akik kasztnielemeket ajánlottak fel, nem felejtettem el őket, őszig visszatérünk rá :)
És külön köszönet a közreműködésért OGy-nek és Robert Gedeonnak. ;)


Most pedig a képrovat.