Legutóbbi bejegyzés óta történt pár apróság, készülünk tavaszra.
A legnagyobb szivatásfaktorral járó dolog emlékeim szerint a motortartó szilentek cseréje volt.
A 126-oshoz képest az 500-as motortartója - szerintem - túlkomplikált és kevésbé hatékony, ugyanis itt a rugózást egy kisebb rugó és egy csuklós mechanizmus oldja meg, 1 csavar kicsavarása és 3 gumipogácsa kicserélése helyett 6 csavart, 1 távtartót, valamint 2 tőcsavart kell kicsavarni / kiütni a helyéről, hogy hozzáférjünk a 4 szilenthez és az 1 gumibakhoz.

És ha ráadásképpen még olyan is a bak öntvénye, mint az enyém - vagyis baleset miatt már meghajlott, emiatt összehegesztett, és még egy csavar bele is szakadt -, akkor előfordulhat, hogy a maximum 1 órásra tervezett szerelés 3 napig húzódik el. 
Persze ez főként arra is visszavezethető, hogy a 3/4 órán át tartó feszegetés ellenére a kengyel két része nem akart szétesni, hogy hozzáférhessek a szilenthez, ezért "anyáddal szórakozz, te szar" felkiáltással bevágtam a garázs sarkába, és másnap folytattam.

De aztán végül ez is elkészült, jöhetett az optikai tuning.
Régi álmom volt, hogy az 500-asra pepita tetőt tehessek majd fel. Ez barátnőm, Dia tudta is, ezért tavaly születésnapomra (Április) kaptam tőle egy bizonylatot, mely szerint meg van rendelve Pécsről, Bodáéktól a kockás vászon
A tető aztán meg is érkezett - novemberben. Állítólag gondok voltak a beszállítóval. hmmm.
Most télen jött el az idő, hogy felrakjam.
Szerintem szépen mutat, bár a tetőmerevítő még nincs felpatentolva, ezért kissé horpadt, de meg lesz csinálva

Visszakerült a sportkipufogó, ami még a kispolákon volt. Egyesek szerint drabális, ronda, nem rá való, de engem nem zavar, szeretem, ha kicsit öblösebben dörmög, és szebb is a krómhatású cső, mint a rozsdás szívószál.

És végül sikerült Gyuszi barátomtól egy motorkitámasztót szerezni, így már biztos nem fog felforrni a motor januárban.

Most már kicsit nagyobb távokat is meg merek tenni az autóval, habár van még pár erős zörej, de remélem, hamarosan meg tudom szüntetni őket. Legutóbb a 126os napon voltunk, összefutottunk a lengyel rokonsággal Ezúton is köszönöm Petyának és KeMának, hogy egymástól függetlenül felhívták a figyelmemet arra, hogy nem ég a féklámpám (kiégett a biztosíték. )

Valamint az utóbbi néhány napban is tettem pár kört a városban, amikor szebb volt az idő. Balzsam a léleknek, amikor megbámulják és ránevetnek az autóra, hogy vadidegenek lehúzzák az ablakot a dugóban, és átkiabálnak, hogy "gratulálok, szép autó!", valamint hogy "Az én első autóm ilyen volt!" - aztán meglepődik az 50es éveiben járó úr, amikor visszakiabálok, hogy "nekem is!"  
Utóbbi időben egyre kevesebbet iszok, de mégis dagad a májam. jó érzés, na.

A hondáról pár szó:
Szenteste előtti este megajándékoztam magamat egy kis Auchan parkolós csúszkálással. Nem akkora élmény, mint egy hátsókerekessel, de a karácsony előtti nagy rohanás kipihenéseként üdítő volt egy-két kézifékes forduló.

És jövő héten nagyszervíz. Reményeim szerint karbipucolás, kipuhegesztés, féltengelycsuklócsere, tömítéscsere, olaj-, és szűrőcsere, váltóolajcsere. Kiváncsi leszek az eredményre.

A néhány jobban készült képért köszönet gates kollégának, a robbantott ábráért köszönet a fiat500.hu oldalnak. 


UPDATE:
És amit elfelejtettem:

Karácsonyra kaptunk néhány régi családi videót DVDre ledigitalizálva, amikben felbukkant a család két régi szemefénye - egyrészről az 1200S-es lada, amiről ebben a blogposztban már megemlékeztem, valamint a Lada Samaránk, aminek egy érdekessége lehet a retrókedvelők számára.

Ugyanis édesapám ebben az időben sokat melózott a Szovjetúnióban, és ezt az autót lábon hozta haza szibériából egy kollégájának a piros példányával együtt, ezért díszeleg rajta egy szovjet vám / diplomata rendszám.
Nem szerettük a Samarát, mert sose volt olyan megbízható, mint a sárgalada, de ezekszerint újkorában még nem volt reménytelen - ami azt illeti, én most sem mernék elindulni kocsival szibériából, akkoriban ez még extrémebb lehetett. Nem semmi.

Az 1200-asról a felvétel pedig egy horvát (akkor még jugó nyaraláson készült - érdekes, hogy nagykanizsán megálltunk egy pihenőben aludni, gondolom, autópályák hiánya miatt ez még nem olyan túra volt, mint mostanában, hogy be az autóba, 4 óra múlva pedig már a parton vagyunk.
Na , és erről pár kép.
 

Bátyókám nekilátott rendbetenni "a" doboz mélyén kallódó, ömlesztett családi fotókészleteket, otthon terítve állnak a régi fényképek, de ez igazából a kutyát nem érdekel itt, gondolom

Amiért érdekes lehet ez az apróság: előkerült pár olyan fénykép is, amin a család első autója, az ősrégi okkersárga Zsiguli, vagyis Lada 1200s található, akció közben - értsd: egy görögországi nagycsaládos nyaraláson.
Az autó, ami a Mitsu mellett felelős lehet azért, hogy autómániássá nemesedtem (a kettő között volt egy szibériából behozott, cirill feliratos Lada Szamaránk is, de az nem bűntárs ) 1983-tól, újkorától szolgálta a családunkat, és 1995 tájékán adtuk el. Nővérem váltig állítja, hogy sírtam, amikor megtudtam, hogy a szülők eladták az autót Én már nem emlékszem rá, de biztos így volt.

Hogy 1995ben miért nem volt még rajta új rendszám, az számomra rejtély, de így számunkra ő mindörökre a KH 02-59-es marad
A szürke csíknak az oldalán története van - volt a szomszédunkban egy szó szerint  zakkant emberke, aki egyik nap úgy gondolta, hogy egy ollóval végigrohan a vadonatúj autó oldalán... arról nem szól a fáma, hogy akkoriban 190 centijével elég nagydarabnak számító és néha elég hirtelenharagú apám hány nehézlovassági pofont csapott le abban az ombudsmanoktól és érdekvédelmi szervezetektől mentes időben a fickónak szóval hibajavításképpen egy optikai tuningelemnek sem utolsó szürke csík került így fel az autóra, ami később védjeggyé is vált.

Az eredeti tányérdísztárcsákat - amiket akkor előszeretettel loptak, és ezért lekerült az autóról - pedig a napokban találtam meg a pincében, szerintem elég korrekt állapotban - Zsiga tulajok, ha kell nektek, szóljatok, mert amúgy vatera lesz a sorsa

Meghibásodásra egyáltalán nem emlékszem, és a család többi tagja sem, egyet kivéve:
Az autó olaszországot is megjárta, és ott történt, valami 30%os emelkedő megmászása közben, hogy egyszer csak leállt a motor, és többé nem lehetett életre kelteni.

Kis idő elteltével előkerült egy olajos, kertésznadrágos figura - mint kiderült, autószerelő - és "kárburáttóre, kárburáttóre!" felkiáltással elkezdett matatni a család nem kis megrökönyödésére a motorháztető alatt

És láss csodát: a Csinkvecsentókon, 126osokon, 124eseken és egyéb digó mechanikákon edzett talján embernek köszönhetően pár perc múlva vígan röfögött a Fiat Licenciás orosz gépezet

És a slusszpoén: egy lírát sem fogadott el a Maistro.
Ha nagy leszek, egyszer lesz egy Zsigám.


És akkor pár kép.